Főhajtás Nagykárolyban

Az egykori vármegyeháza falán lévő emléktábla körül gyülekeztek péntek délelőtt maroknyian. A Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság, valamint a Nagykárolyi Városi Könyvtár Kölcsey Ferenc születésének 124. évfordulója alkalmából rövid megemlékezést tartott a költő Doina, korábban Jókai utcai emléktáblájánál.

Az igazgatóság munkatársa, Poósz Loránd ismertette nemzeti imánk költőjének életútját, majd Kovács Péter nagykárolyi diák A képzelethez című versét olvasta fel. (Az illő alkalom egyetlen hiányosságaként talán azt lehetne megemlíteni, hogy bizony el kellett volna hangozzon a Himnusz - a szerző megj.)

Kölcsey Ferenc régebbi nagykárolyi emléktáblájánál egyébként évente főt hajt a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi szervezete is. Az idei alkalomra kora este, 8 órai kezdéssel kerül sor. Jónéhány éve ellátogatnak a hajdani vármegyeházhoz tartozó épületen lévő emléktábla elé az ifjúsági szervezet tagjai, Németi János ötletét követve, hogy koszorú elhelyezésével leróják kegyeletüket nemzeti imánk szerzője előtt. A plakettet egyébként a nagykárolyi önkormányzat döntéshozó-testülete helyezte ki több mint egy évtizede, pár évre rá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi szervezete az épületegyüttes főbejáratánál helyezett ki egy másik, hasonló táblát.

A következő ismertető hangzott el:

E napon 124 esztendeje, hogy megszületett egyik legnagyobb költőnk, nyelvújítónk, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja. Az 1829-es tisztújításkor báró Vay Miklós Szatmár vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezte ki. 1832-ben megyei főjegyzővé, ugyanazon év november 6-án pedig országgyűlési követté választották. Ezekben az években írószobája itt volt az épület déli részének emeletén, és Kölcsey hathatós ébresztője és támasza lett megyéjében a szabadelvű mozgalmaknak, egyszersmind kidolgozója a rendszeres munkálatok feletti véleményeknek, melyek a megye által a kiváltságok védői dacára 1832-ben elfogadva, a következő országgyűlésre utasításul szolgáltak, és oly hírre emelkedtek, hogy azokat más megyék is sajátjukévá tették.

Az egykori Közép-Szolnok, ma Szatmár megyei Sződemeteren született költőt mint a magyarság fohászává vált Himnusz szerzőjét és reformkori politikust, aki közpályáján Szatmár megye követe a pozsonyi országgyűlésen, s Wesselényi Miklós védője volt, az erdélyiek s kivált a partiumiak különösen magukénak érzik, s ez tiszteletében is érvényre jut.

Már a 19. században működött nevéről elnevezett egyesület Aradon és Nagykárolyban, kör Szatmárnémetiben, s ezek általános művelődési tevékenységük feladatának tekintették Kölcsey Ferenc emlékezetének ápolását is.

Az első jelentős Kölcsey-monográfiát Jancsó Benedek jelentette meg Kolozsvárt 1885-ben, a költő akadémiai titkárságával az Erdélyi Múzeum Egyesület foglalkozott, míg közéleti szerepléséről a Szatmári Közlöny, íróvá válásáról a Nagykároly és Vidéke közölt ismeretlen adatokat (utóbbi 1898-ban).

A költő 2 méter 20 centiméter magas ülőszobrát, Kallós Ede impozáns alkotását 1897. április 4-én avatták fel a nagykárolyi kastélykertben. Az alkotást 1934-ben megrongálták, feji részét lefűrészelték, ezt követően a torzót talapzatáról leemelték, és beolvasztották.

Kölcsey halálának 1938. augusztus 24-i százéves évfordulója Erdélyben is élénk visszhangot váltott ki. Szentimrei Jenő a Korunkban a költő korszerűségére figyelmeztetett: „Erre az írótípusra éppen ennek az ingadozó, gerincében és ítéleteiben megszilárdulni képtelen kornak volna égető szüksége. Ő az író és polgár, a valló és vállaló, a harcos, a meg nem hátráló, aki mindamellett halálosan nyugodt, nem izgága, megvetően elkerül messzire minden olcsó, demagóg hatást."